Oldalak

2010. augusztus 30., hétfő

Hajhosszabbítás-hajfelvarrás.





Többféle minőségű haj létezik, hiszen ahány népcsoport él a földön, mindnek más és más a haja.
 Nekünk európai hajat javasolnak a szakemberek, mivel az áll legközelebb tulajdonságban hozzánk.
 Az ázsiai, illetve indiai hajak jóval olcsóbbak, de sokkal erősebbek, dominánsabbak, mint az európai haj. Ezért vagy lehántolják őket, vagy megmunkálás nélkül használják fel a hosszabbításhoz. Sajnos maradandó károsodásokat okoznak a saját hajunkban, így alaposan győződjünk meg, hogy a szakember milyen hajjal szeretné meghosszabbítani a hajunkat, nehogy a végén pórul járjunk!


A másik fontos különbség az európai és az indiai/ázsiai haj között a minőség. Míg az európai hajat akár évekig is viselheted, addig az ázsiait/indiait jobbik esetben néhány hónapig. De az is megeshet, hogy már egy hajmosás után összecsomósodik úgy, hogy csak az olló segít.


A hajbevarrás a legegészségesebb és a legtermészetesebb eljárás! Ráadásul a legolcsóbb és a leggyorsabban elkészíthető. 


A módszer lényege, hogy a saját hajból kb. 3 vízszintes, vékonyka fonatot fonnak, és erre a fonatra – láthatatlan öltésekkel – varrják fel az előre felfűzött hajat.
 Új hajunkkal ugyanúgy élünk, mintha a sajátunk volna. 
A sajátunkkal együtt kezeljük, mossuk, formázzuk, ápoljuk. Nem is lehetne másképp, hiszen az új haj teljesen beleolvad a sajátunkba. Persze csak akkor, ha európai hajról van szó. A szakember a hajkorona felépítésénél szigorúan ügyel arra, hogy mind szerkezetében, mind minőségében azonos felépítésű haj kerüljön a saját haj közé.
 Így alakul ki tehát az egységes, természetesen összeolvadó frizura. A hajat természetesen csak egyszer kell megvásárolni – ha európai -, évekig felhasználható.


Itt előkészítik, fonják a hajat, ahová rávarrják a póthajat.




 Ez a tresszelt (varrott) póthaj, amit felvarrnak, méretre vágás után.

2010. augusztus 27., péntek

Póthajak eltávolítása.

A póthajak leszedése:

Minden technikánál más a póthaj leszedési módszere, a keratinos tincseket speciális folyadékkal távolítják el, amely nem irritálja a fejbőrt. A mikro gyűrűs tincseket fogóval távolítják el, míg ragasztócsíkos hajainkat speciális eltávolító folyadékkal. A varrott hajat egyszerűen csak ollóval.

Akármilyen technikával készült tincsek leszedését sem ajánlatos magunknak elvégezni! Pláne nem olyan oldó anyagokat használni, amely nem bőrbarát!

Hajtetoválás-hajékszerek.



Hajtetoválás, hajékszerek alkalomra:

Újdonság a hajhosszabbítás világában! 

Hajékszerként, gyöngyöket és kristályokat viselhetünk, vagy előre festett hajtetoválást! Vannak már előre gyártott természetes hajból készült hajcsíkok, melyeket különböző mintákkal előre festettek. Alkalmazása öt perc alatt kész és ragasztócsíkkal történik, amely 6 hétig hordható és később újra  felhasználható.

Minták kaphatóak: zebra,tigris,leopárd,zsiráf és gepárd mintában.


Mintás hajcsíkok:




Hajékszerek:





Hajhosszabbítás-dúsítás csattos megoldással.

Csatos hajhosszabbítás, dúsítás:

A legegyszerűbb, csatos hajhosszabbítás!

Általában indiai hajból készült, tresszelt, csattal kiegészített gyors hajhosszabbítás. Természetes esésű, selymes, láthatatlan és nem veszi igénybe saját hajunkat. Könnyen felcsatolható, és nem igényel szakmai tudást. Akár rendszeresen, de alkalmi viseletre, esküvőre (dúsításhoz, kontyokhoz) és extrém frizurákhoz is ajánlják. Úgy viselkedik, mint saját hajunk: festhető, mosható, göndöríthető, vasalható.




Ragasztócsíkos-tépőzáras hajhosszabbítás.

Ragasztócsíkos, tépőzáras hajhosszabbítás :

Észrevétlen és egyszerű hajhosszabbítás, hajdúsítás. Felhelyezése otthon is elvégezhető, nem igényel szakmai képesítést.
Gyorsan és könnyen varázsolhatunk saját hajunkból  hosszú és dús hajkoronát tépőzár megoldással. Alkalmazása ragasztócsíkkal történik, a tökéletes és hosszantartó tapadáshoz. Felhelyezése után akár 2-3 hónapig is fent marad. Hajat moshatunk és aludhatunk benne. Nem károsítja a hajat, bőrbarát. 100%-osan hideg-technológia.




Melírozás póthajjal.

Melírozás póthajjal:

Nem kell kémiai beavatkozásnak érnie a hajat, ha póthajjal melíroztatjuk. Normál vastagságú vagy mikro vékonyságú hajtincsekkel natúr illetve fantázia színekkel már 40 db tincstől gyönyörű melír hatás érhető el.





Hajdúsítás-szilikonfóliás technikával.

Szilikonfóliás hüvelyes technika:

E hajhosszabbítási technikánál a mikro tincsekhez szilikon fóliás gyűrűt alkalmaznak, nem a keratint melegítik fel, hanem a gyűrűzéses technikát alapul véve a szilikon fóliát a tincsek illesztésére húzzák, majd ezután nem a keratint, hanem a szilikon fóliát melegítik fel, ami összehúzódik és feszesen tartja a póthaj mikro illesztését saját tincseinkhez. Láthatatlan az illesztés, átlátszó vagy fekete szilikon fóliával történik.
- A haj nem sérül, a pici hő hatás, csak a szilikon fóliát éri
- Tartósak és észrevehetetlenek az illesztések.
- Az illesztés könnyen eltávolítható nem roncsolja a hajat.






Hajhosszabbítás-Mikro gyűrűzéssel.

Mikro gyűrűzéses hajhosszabbítás dúsítás:

A Micro gyűrűzéses technika egy pici 2mm, ill. 3mm gyűrűn alapszik  a póthaj tincsein ebben az esetben is kevéske keratin van, mely összetartja a hajszálakat. Azonban a keratint nem a hő hatására illesztik a hajunkhoz, hanem a gyűrű segítségével saját hajunkat és a keratinos vendégtincset összenyomják. 


    

Hajdúsítás-Kopaszodó fejtetőre.

Fejtető dúsítás, fejtető sűrítés, hajhosszabbítás:
A fejtető dúsítás, sűrítés a kopaszodó és nagyon ritkult fejtető eltüntetésére szolgál.
Ezek lehetnek betegségből adódóan vagy genetikailag ritka hajsűrűségű emberek esetében. Férfiaknak és nőknek is egyaránt a legtermészetesebb megoldás a kopaszodás, hajritkulás ellen. 
Alkalmazása egy szellős hajhálóra fűzött hajtömeggel történik, mely teljesen elfedi a ritkult fejtetőt. 






Hajhosszabbítás-Hőillesztéssel.

Keratinos hajhosszabbítás hőillesztéssel, európai magyar hajjal vagy indiai hajjal:
A tincses hajhosszabbításnál saját hajunkhoz, keratinos póthajat tincsenként egyesével illesztenek hő illesztő géppel vagy ultrahangos géppel saját hajtincseinkhez.
Az illesztések láthatatlanok aprók és kényelmesek. Sodort formában vékony henger alakúak, illetve lapocska formában 1mm vastag és 3-4 mm szélesek.


Ennél a módszernél a saját hajat apró tincsekre szedik, és tincsenként hozzáillesztik a vendéghajat. Mindezt egy speciális - hőre kötő - ragasztóanyaggal rögzítik. A kemikáliák káros volta miatt inkább csak azon hölgyeknek ajánlott, akiknek mindössze 2-3 cm a saját hajuk. 
Az ilyen rövid hajat ugyanis más módszerrel nem lehet meghosszabbítani, és a károsodott hajszálak hamar lenőnek.
 Hosszú távon azonban nem egészséges ezt a módszert választani, mert mind a felrakáshoz, mind a leszedéshez kemény vegyszerek szükségesek, ezért a rendszeres viselet már komoly problémákat okozhat.

Ha európai hajból készül, akkor szintén megegyezik az ápolása és kezelése a saját hajunkkal. Magyarul ugyanazokat az ápolószereket alkalmazhatod rá, mint amit a saját hajadnál megszoktál.


A tincsek illesztő anyaga 100% keratin, mely bőrünk, körmünk fő alkotó eleme, így teljesen természetazonos a tincsek illesztése is.
Egy hajhosszabbítás 40 db tincstől, akár 150-200 db tincsig is nyújtózhat a haj frizurájától és dússágától függően, de igény szerint! Hajunk növekedésétől függően, 3-5 hónapig maradhatnak fent a tincsek, majd a lenövés miatt újra, többször felrakhatóak. 







Hajhosszabbítás technikái.



Hajhosszabbítás-dúsítás technikái:

A keratinos, mikro gyűrűs, tresszelt (varrott) hajhosszabbítások rendkívül tartósak, természetesen szakember által felvitt póthajak esetében!

Ha a saját hajunk lenő, a póthajat többször is vissza lehet illeszteni, körülbelül 3-4 havonta.






Vannak féltartós hajhosszabbítási technikák, amit ragasztócsíkos illesztéssel raknak a saját hajunkhoz.




Amikor, csak eseménybeli, (gondolok itt esküvő, bál, buli) alkalomhoz kellene hajhosszabbítás-dúsítás, akkor könnyen felcsatolható és dús koronát varázsoltathatunk a fejünkre. A módszer egy póthaj, amit csattal rögzíthetünk a saját hajunkhoz.





HAJDÚSÍTÁS-HAJHOSSZABBÍTÁS.

Amit megtehetsz, hogy a hozzád közel található, vagy számodra szimpatikus fodrászüzletet felkeresed és tanácsot kérsz egy jó fodrásztól.
Készségesen segítenek és elmondják, hogy milyen technikát és póthaj mennyiséget javasolnak számunkra. Mindezt meghatározza, a hajunk színe, formája és vastagsága, vagyis sűrűsége.
Ugye mindezt nehéz lenne telefonon egyeztetni, ha éppen önállóan szeretnél póthajat rendelni?

Elsődleges és fontos szempont! Mindezek előtt tudni kell, hogy egészséges-e a saját hajunk! Ha bármilyen fejbőrbetegségünk van, vagy hullik a hajunk, akkor először a betegség okát kell felderíteni és orvosolni! Ezekben az esetekben egyáltalán nem alkalmazható a hajhosszabbítás-dúsítás! Terhesség esetén pedig nem ajánljuk.


A másik szempont a haj minősége, amit szeretnénk a fejünkön viselni.
Egyáltalán nem mindegy, hogy európai vagy indiai hajat akarunk! Persze tudom, hogy az indiai hajak gyönyörűek és szép hosszú formákban is vannak, de ha az Én hajam pld. göndör, akkor ez szóba sem jöhet!
Persze a póthajak esetében a minőség az, ami számít és nem a származásuk.
Az indiai hajak vastag szálúak, ezért a normál illetve a dúsabb hajúaknak ajánlják.
Az európai haj selymes és általában vékonyszálú, ezért több mennyiségre is van szükség, ha ez illik a saját hajunkhoz.


A harmadik szempont, ami a hajhosszabbítás-dúsítás egyik legfontosabb lépése, a saját hajunk zsírtalanítása. Speciális zsírtalanító sampon alkalmazásával lehetséges és ezután nem lehet balzsamot, vagy bármilyen hajpakolást végezni! A szakszerű hajápolás fontos nemcsak a természetes hajnál, de a póthajat viselők számára is!
A póthajak esetében, mivel élettelen hajszálakról van szó és nincs gyökere, ami táplálná, pótolni kell, megfelelő hajápoló termékekkel.
Ezek közé tartoznak a samponok, balzsamok, illetve lehet még kiegészítésként haj és hajvég ápoló spray használata.

Hajtincsek: 
A hajhosszabbítás-dúsításhoz szükséges póthaj mennyiség, minden esetben eltérő, azaz egyéni.
A tépett illetve vékonyított hajvégekhez mindig kevesebb mennyiség szükséges, mint a tömör egyenesen levágott hajhoz.
Csak egy körülbelüli iránymutató:
Rövid, mondjuk Kleopátra frizura létrehozásához körülbelül, a 40-60 cm póthajból 120-140 tincsre van szükség.
Félhosszú hajnál, 50-60 cm póthajból, 80-100 tincsre lesz szükség.
Ha csak dúsítani szeretnénk, akkor elegendő 40-60 darab tincs is, de ha melírozni is szeretnénk, akkor ezt toldjuk meg még 20-30 tincscsel. 



Varrott hajhoz:


A fejre körülbelül 3 sort kell felvinni. Persze ez függ a dúsítás mértékétől. Először eldöntjük, milyen hosszú hajat szeretnénk és az kivitelezhető-e!? Majd hátul a fejnél 3x lemérjük azt a szélességet, amely a jobb oldaltól, haj kezdetétől a baloldali haj végéig ér. Ehhez kb. 80 cm széles tresszelt (varrott)  hajra van szükség. Magától értetődő, hogy egyénenként eltérő az a hajmennyiség, amit felvesz a saját hajunk.